Multikulti díszlet, gyűlölet a lelátón – Kolozsvár román polgármesterének csendje mindent elmond

Kolozsvár a multikulturalizmus mintavárosának hirdeti magát, miközben közpénzből tartja el a gyűlölet melegágyát jelentő focicsapatot.

Erzsébetvárosban nem jár a gyülekezés szabadsága azoknak, akik másképpen gondolkodnak, mint Niedermüller Péterék.
„»Szép« dolog ez a balos demokrácia, amiben élünk. Felépítői, a balos demokraták hetek óta az úgynevezett gyülekezési jogokért zárnak le hidakat és közterületeket. Ezzel párhuzamosan ugyanezek a politikai csoportok, balos demokraták egy magánvállalkozás bezárásáért küzdenek, ahol azonos világnézetű emberek gyülekezhetnek.
Igaz, ez az azonos világnézet szöges ellentétben áll a baloldal világnézetével. Fröcsögő gyűlölettel sütik rá kocsmák közönségére és közösségére, hogy gyűlölködők.
Ezért pedig el kell tűnniük, a baloldal szerint nem jár a gyülekezés szabadsága azoknak, akik másképpen gondolkodnak, mint ők.
Sem az utcán egy megemlékezés során, de még a négy fal között, egy magánvállalkozás keretei között sem.
Ne feledjük, mindezt annak a Momentumnak a szánalmas matricázása után, amely egy hónapja hőbörög Budapest utcáin szabad gyülekezést követelve. Partnert pedig Niedermüller Péterben találtak, aki gyűlöletében rémisztő képződménynek nevezte a fehér, hetero keresztényeket. Bővebben is fejtegettem ezt a témát néhány napja a Magyar Jelen hasábjain a Lehull a baloldalról a demokrácialepel című írásomban.”
(Mindeközben a hetedik kerület utcáin évek óta fölfoghatatlan köztisztasági állapotok uralkodnak, drogosok és hajléktalanok hada özönlötte el Ligetvárost, amely ellen lényegében semmit nem tesz a kerület vezetése – a szerk.)
Kapcsolódó vélemény
Mandiner
A megoldás módja nem érdekel: az egyszeri büntetéstől az ebadón át a nyilvános autodafékig bármiben benne vagyok.